PC Építő Blog

PC Építő Blog

Tervezés

Számítógép születik

2018. július 27. - AdamTheTux

Amikor először felmerült bennem, hogy lassan gépet kell cserélni, a fő dilemma az volt, hogy mobilitás, vagy bővíthetőség. A korábbi cserék során a mobilitás mindent vivő szempont volt, de mostanra ez megváltozott: viszonylag ritkán, és akkor is relatíve rövid időre utazunk haza, és ennek megfelelően a szülők látogatása során tendenciózusan egyre kevesebb időt töltök a gép előtt ülve - annál többet a volán mögött. A mobilitás tehát másodlagos szemponttá vált, és győzött a bővíthetőség, mint szempont.

Annál is inkább, mert most először a jelenlegi gépem még alavetően még tudja azt a teljesítményt, amire szükségem van. Kivéve a videovezérlőt. A GeForce GT 820M már újkorában is viszonylag kompromisszumos megoldást jelentett, de mindenképpen komoly előrelépés volt a korábbi, GeForce GT 220M-hez képest. Ha hinni lehet a PassMark méréseinek, akkor több, mint háromszoros teljesítmény-különbségről beszélünk.

Ha tehát a gépem asztali gép lenne, akkor elegendő lenne csupán videokártyát bővíteni, és voilá, meg is oldódna, legalábbis egy időre, a teljesítmény-probléma. Sajnos a Lenovo mérnökei a G710 notebookot alapvetően "belépőszintű" 17"-os gépnek szánták, így a videovezérlő az alaplapra van forrasztva, emiatt nem is cserélhető.

Okulva tehát ebből, és figyelembe véve, hogy a mobilitási igényeim mennyire lecsökkentek (legalábbis, ami a számítógépet illeti) a döntés véglegessé vált: asztali gép.

Egy ilyen projekt elején az ember álmodozni kezd. Legyen Intel I7 szupergyors, legyen DDR nagyon sok memória, legyen mindentbele alaplap, legyen szuperkirály hang, legyen alatta atomstabil táp, szuper sok és szuper gyors tárolók, lehetőleg mind SSD, meg még egy toronyóra lácnostul, és lehetőleg az egész full passzív hűtéssel.

Ahogy ezt az ember elképzeli...

...mert ugye van egy büdzsé is.

A Processzor - AMD vagy Intel?

Az első és legfontosabb kérdés számomra az volt, hogy melyik processzorcsaládot válasszam? Bár világ életemben Intel párti voltam, az AMD Ryzen processzorai igen-igen csábítóak voltak, és nem igazán voltak meg a stabil érvek a márkahűségen kívül az i7 mellett. Volt végül két érv, ami miatt könnyebb szívvel maradtam az i7 processzor családnál, annak ellenére, hogy ár-érték arányban, és ebben a kategóriában tulajdonképpen ajánlott a Ryzen: magonkénti teljesítmény és hőtermelés - utóbbiról még sok szó esik.

A Ryzen processzorok összteljesítménye ugyanis eléri, sőt, sokszor meghaladja az azonos órajelű és kategóriájú Intel processzorokét, és az áruk is kedvezőbb, csakhogy mindezt két extra maggal éri el. Amit tehát párhuzamos kapacitásban az Intel megold 6 maggal, ahhoz az AMD-nek 8 mag kell. A munkám során pedig viszonylag sok olyan helyzet van, amikor egy-egy mag egy szálon futó feldolgozási teljesítményére van inkább szükségem, a párhuzamos szálak helyett*

*Kivéve a 40-50 projektes solution-ok fordítását. Akkor nincs az a kapacitás, amit el ne vinne az msbuild.

A másik fontos szempont a hőtermelés volt - abból indultam ki, hogy minnél kevesebb hőt kell elvezetni, annál csendesebb tud lenni a rendszer. Ha pedig a processzor már alapjáraton is kevesebb hőt termel, akkor az bizony nagyon jó hír.

Legyen tehát Intel i7. Hogy pontosam melyik, azt majd később eldöntöm, egyelőre egynek jó.

Memória - mennyi az annyi?

Igazából nem volt kérdés: amennyi csak lehet. A mostani rendszeremben 16Gb ram van, ez most pont elég, de ki tudja meddig. Végül úgy voltam vele, hogy bár ezen ugyan lehetne érdemben spórolni, de nem fogok, kelleni fog a 32Gb memória. Kitől? Melyik? Meglátjuk a piacot, és az alaplap ajánlásait!

Háttértár - Tömbosítve kérem!

Eredetileg az volt a gondolatom, hogy két SSD és két HDD kerül a gépbe, raid 0 és raid 1 kötetbe kötve. A piacon körülnézve azonban azt tapasztaltam, hogy ennek bizony jelentős többletköltsége lenne, ugyanakkor nem hoz annyit a konyhára, mint kellene. A rendszernek szánt SSD-k sebessége így is kielégítő, az SSD-k raid 0 kötetbe rendezése tulajdonképpen luxusszükséglet, így inkább veszek egy nagyobbat majd. A háttértár nehezebb döntés volt, mivel oda mindenképpen akarok majd raid 1 kötetet.

A hagyományaimat tiszteletben tartva a gyártók adták magukat: Samsung SSD és Western Digital HDD. Ismerőseim között akadt olyan, aki eddig csak szívott a WD HDD-ivel, az utóbbi tíz évben nekem nagyon pozitív a tapasztalatom. Meglátjuk az árakat, ha belefér, akkor egyből raid 1 kötetbe rendezett HDD-k, ha nem, akkor maradunk egy-egy lemeznél, és később bővítünk. Ha nyerek a lottón, akkor egyből raid 5-ig.

Mindenesetre mindenképpen előrelépést jelent majd: nem sikerült ugyanis leszoktatnom a notebookomat arról, hogy bizonyos idő után parkoltassa a HDD olvasófejét, ami így felpörgéskor mindig okoz egy 1-2 másodperces lag-ot. Most már így is marad.

Alaplap

Ezen a ponton nagyon nem voltak szempontok. Márkahűség okán maradnék az ASUS alaplapoknál, támogassa natív módon a raid 1 és 0 tömböket (hátha bejön az élet), bele lehessen rámolni a megfelelő memóriát, CPU-t VGA-t, és egyebeket.

Hangkártya - opcionális?

Ha van gyenge pontja (a videokártáyn kívül) a Lenovo G710-nek, akkor az a hangkártyája. Valamiért a Lenovo mérnökei (vagy marketingesei) jó ötletnek gondolták, ha a hagyományos zöld-pink jack csatlakozók helyett a mobilokban is használt TRRS csatlakozót rakják a gépbe. Emiatt, vagy más tervezési sajtáosság miatt, de egy enyhe földhurok keletkezik a rendeszerben, amit miatt már közép-hangerőn is hallani.

Földhurok persze sokféleképpen keletkezhet, a közös elem, hogy kell hozzá egy hagyományos audio kábel is, ha tehát meg akarok szabadulni a búgástól, akkor annak a legcélravezetőbb módja az, ha kiiktatom ezt a kábelt.

Szerencsére az erősítőmnek van digitális optikai bemenete, vagyis szükségem van egy olyan hangkártyára, aminek van ilyen kimenete. Alapvetően elég sok, főleg játékosoknak szánt alaplap rendelkezik optikai kimenettel, ezért talán jó lesz az alaplapi. Ha nem, akkor Sound Blaster. Igazából kifejezetten Sound Blaster kellene...

Tápegység

Talán ez volt számomra a legnagyobb homály. A piacon számtalan gyártó terméke érhető el, és nem igazán találtam a mendemondákon kívül támpontot arra vonatkozólag, hogy pontosan mire is van szükségem. Talán az egyetlen extra igényem az, hogy legyne moduláris vagy fél-moduláris a táp, így némileg csökken a kábelkáosz a házban. Így is sok-sok kábel lesz majd, és bár a ház zárt, nem árt, ha a levegő áramlása minnél simább.

Mi lesz ebből...?

Kiderül. Valószínűleg egy erős közép-kategóriás és nagyon csendes számítógép.

Menetrend

Sajnos nincs egyben hirtelen egyben annyi lóvém, amennyit a gépre egyébként szánok, annál meg sokkal türelmetlenebb vagyok, hogy gyűjtögessek fél évig, aztán egyben elverjem a pénzt, ezért úgy döntöttem, hogy hónapokra elosztva, menetrendszerűen veszem meg az alkatrészeket. Ez persze - különösen a számítástechnikában - közel sem optimális megoldás, de hát aki türelmetlen...

Olyan menetrendet kellett kitalálni, amivel minimális az "új termék rizikó" - vagyis nem futok bele abba, hogy mire összeáll a gép, addigra megjelenik valami olyan cucc, ami ár-érték arányban annyival jobb annál, mint amit vettem, hogy a fejemet verem a falba.

A tervezés idején (2018 április-május) még nagyban ment a kriptovaluta biznisz, adta magát, hogy a videokártya kerüljön a sor végére, hátha megjelenik valami nagyon szuper cucc jó áron, vagy a már piacon levő kártyák ára mérséklődik, és kissé olcsóbban, kissé jobb kártyát kapok.

*Egyébként is azt csivitelik a madarak, hogy az NVidia bejelent ezt-azt augusztus vége felé

A processzor-piac nagyjából stabilnak tűnt, különösen azt figyelembe véve, hogy úgy döntöttem, maradok az Intel platformnál, de azért, számítva arra, hogy valami történik, abban is biztos voltam, hogy a processzort (és ezzel együtt a memóriát) is viszonylag későn kell megvenni. Azért amikor megláttam a DDR4 ramok árát, dobtam egy hátast.

Ez viszont megnehezítette az alaplap vásárlásának időzítését, de végül úgy döntöttem, hogy vállalom azt a rizikót, hogy esetleg egy-két hónappal alaplap vásárlás után előjön az Intel egy olyan processzorral, ami a korábban a piacon levő alaplapokkal nem kompatibilis - legfeljebb fogok egy kis pénzt, és elverem másra.

A sorrend így gyakorlatilag ki is alakult:

  1. Ház
  2. Tápegység és háttértárak
  3. Alaplap, hangkártya és hűtés
  4. Processzor
  5. Videokártya és memória

Vagyis jó fél éves a projekt.

Türelem, türelem...

Bevezető

Az elkövetés indítéka

Sziasztok!

Elérkezett a számítógép csere ideje (megint). Eddig, a középiskolai évektől eltekintve, mindig notebook-jaim voltak. Elsősorban azért, mert sokszor utaztunk, párszor költöztünk, és egyszerűbb és kényelmesebb volt egy "mobile desktop" szintű notebookot megvenni, mint egy asztali gépet.

Csakhogy, így harmincon túl (vicc az egész, idén lettem 30) úgy döntöttem, hogy itt az ideje a megállapodásnak, és a következő gép legyen egy asztali gép. Adta volna magát, hogy valamelyik nagy gyártó kész modelljei közül választok egyet az igényeimnek, de ki ne szeretné a kihívást, úgy döntöttem, hogy ne már, hogy ne tudjak egyet magamnak építeni.

A feladat tehát adott: építsünk gépet egy harminc éves, immár házas szoftverfejlesztőnek, aki néha játszani is akar.

A fő szempontok tehát:

  1. Erős processzor és sok memória
  2. Legyen minnél csendesebb
  3. Játékra is alkalmas videokártya

És hogy mindez hogy alakul? A posztokból kiderül. Gyertek, tartsatok velem!

süti beállítások módosítása