PC Építő Blog

PC Építő Blog

Helyzetjelentés - Augusztus

2018. augusztus 13. - AdamTheTux

Ahogy a klasszikus Pink Floyd szám szól a The Wall-ról: Is anybody out there?

Akárhogy is, megvettem, kifezettem, és megérkezett a processzor is. Terv szerint: Intel i7 8600. Csicsa nélkül. Még mindig elcsodálkozom rajta, hogy egy alig két ujjam körményi kis darab homok közel 100'000 Ft-ot ér. Oké, nem a homok annyi, hanem amit és ahogy csinálnak vele.

Merő kíváncsiságból mentem egy kört, hogy vajon a processzorba integrált videokártyának milyen lehet a teljesítménye. Mérés szerint jobb, mint a notebookomba épített GeForce GT 820M-nek.

...

Szegény Lenny elég nehezen bírja a meleget. Alá kell polcolni, hogy járjon alatta is a levegő, és ne kezdjen el 1-2 óra játék után túlmelegedni. Tojást lehetne rajta sütni. De már csak pár hetet kell kibírnia, és egyrészt jön a lehűlés, másrészt pedig az őrségváltás.

Ezzel kapcsolatban pedig realizálódott bennem egy újabb probléma. Szuper ötlet, hogy távoli asztallal majd be lehet jelentkezni a gépre, csakhogy ehhez elérhetővé is kell tenni kívülről a gépet. Két probléma is van ezzel: egyrészt semmi kedvem sincs továbbítani a távoli asztalt a routeren. Másrészt mi van, ha ki van kapcsolva?

A megoldás az lesz, hogy az elfekvő Raspberry PI-mből csinálok egy VPN szervert. Pattintok rá egy Raspbian-t, arra egy OpenVPN-nt, és voilá. Esetleg összedobok egy service-t pluszban a Windows-ra, ami pár másodpercenként befrissít a beállított gateway szerverre, hogy hahó, épp élek.

Az elképzelés ugyanis az, hogy a mobilomon egy (saját) appal látom, hogy épp megy, vagy nem a gép. Ha megy, akkor lehet VPN-ezni meg távoli asztalozni, ha nem, akkor lehet küldeni egy WoL jelet, hogy ébressztő, meló van!

Ejj de szép ötlet. GitHub-ra felnyomjam...?

A bejegyzés trackback címe:

https://pcbuilder.blog.hu/api/trackback/id/tr3314178505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása